Mongolok vagy tatárok?
Fotó: Dr. Obrusánszky Borbála
Nem túlzás azt állítani, hogy a Batu kán által mongol földre hurcolt magyarok teremtették meg a civilizációt a nagykáni udvarban. Egyik mesteremberünk készítette ugyanis az akkori világ egyik csodáját: a karakorumi világvárosban egy hatalmas ezüstkutat alkotott, amelyből az ünnepek idején különböző fajta borok és kumisz folyt. A csodás építmény mégsem vonzotta elődeinket, talán a rossz emlékű "látogatás" miatt.
Csak néhány évszázaddal később merészkedett magyar a mongol pusztákra: az 1870-es években Körösi Csoma Sándor nyomán jutott el Urgába, a mai Ulánbátor elődjébe Szentkatolnai Bálint Gábor, hogy megtanulja a mongol és a mandzsu nyelvet. Ő még láthatta a jurtapalotákkal telezsúfolt régi fővárost, és élvezhette a mongolok hagyományos vendégszeretetét, találkozott a régi viselettel, melyet ma már csak múzeumokban csodálhatunk.
A dzsingiszi idők azonban a XX. században átalakultak, és a modernizáció következtében Urgából Ulánbátor, "a Vörös hős városa" lett, a városkép pedig jócskán átalakult.
Fotó: Dr. Obrusánszky Borbála
Az ötvenes évek építkezéseinek köszönhetően ma már szocreál házak fogadnak minket a belvárosban. A régi kolostorok a város peremére szorultak vissza, csakúgy, mint a hagyományos hajlékok, a jurták.
De kik azok a tatárok? A sors furcsa fintora, hogy a mongolokra éppen leggyűlöltebb ellenfeleik neve ragadt rá. A tatárok eredetileg Dzsingisz kán törzsének régi ellenségei voltak, akik között több évtizeden keresztül folyt a harc. Az ellenségeskedés akkor kezdődött, amikor egy tatár sámán nem tudta meggyógyítani Dzsingisz kán egyik rokonát, ezért megölték. Vér vért követelt, és a két népcsoport között egészen a XIII. századig folyt a harc. Akkor Dzsingisz kán végleg legyőzte a tatárok vezetőit, a népet pedig szétszórta, akik közül sokan katonai szolgálatba kerültek, majd ősi nomád szokás szerint őket küldték elővédnek a harcokban. Amikor megkérdezték útközben, hogy kik ők, azt felelték, tatárok. Valószínűleg így ragadt a mongolokra ősi ellenségük neve.
Ulánbátor
A "Vörös hős városa" elnevezést csak 1924 óta használják, azelőtt "Örgő", vagyis palota volt a neve, melyet az oroszok "Urga" torzításban terjesztettek el. A város 1778-ban telepedett le, korábban a főváros is költözködött, a városlakók több száz kilométert is megtettek egy év alatt. Örgő egykori telephelyét sok helyen kőfeliratok örökítették meg.
Fotó: Dr. Obrusánszky Borbála
Mára Ulánbátor sajátos arculatot öltött. A Bogd-hegy négy szent csúcsa között épült főváros 1 500 méterrel fekszik a tengerszint felett. Főterét egy nemzeti hősről, Szühebátorról nevezték el, akinek lovasszobrát is láthatjuk a monumentális terepen. A "bátor" név egyébként olyan hősökre utal, akik nehéz feladatokkal bizonyították férfias erejüket. Ez talán az egyik leggyakoribb név a mongol férfiak között.
Ulánbátor szinte napról napra átalakul: az 1990 óta folyó dinamikus építkezések nyomán kezdi elveszíteni szocreál jellegét, ma már sok üvegpalotán tükröződik a mongolok által tisztelt "Kék Ég". A városnak sajátos hangulatot kölcsönöz az állandó napsütés - lehet, hogy azért is sugároznak nyugalmat a mongolok.
Ulánbátor központja még a szocialista építészet jegyeit viseli magán, mára azonban egy-két modern irodaépület megtörte az egyhangúságot. A főtéren áll az Operaház, a Kulturális Palota, a Polgármesteri Hivatal, valamint a Parlament épülete. A mongol színház épületét a magyar Geleta József tervezte az 1920-as években. A tér nyugati csücskében a történeti múzeum sötétbarna tömbje látható, mely igazi kincseket rejt. A tér bal sarkán máig megmaradt az a régi nyomdaépület, ahol még maga a hős Szühebátor is dolgozott. Utóbbi az egyetlen régről megmaradt épület a szűkebb belvárosban. A régi kolostorokat mind lebontották, és csak a főtértől délre lévők maradhattak meg múzeumként.
Fotó: Dr. Obrusánszky Borbála
Az Állami Könyvtár előtt a nagy költő és író, Rincsen szobra magasodik. Helyén egykor Sztálin szobra díszelgett, egészen 1990-ig, amikor is lebontották. A könyvtár mögött már látható a kínai stílusban épített Csojdzsin láma temploma, mely ma helyet ad a Vallástörténeti Múzeumnak. A kolostor csak azért menekült meg a lebontástól, mert nem volt elég raktárépület, így sokáig annak használták.
A múzeumban sok különleges, buddhista misztériumjátékokhoz (cam-tánc) használt maszkot láthatunk, de értékes, régi mongol mesterek által készített szobrok is vannak. A kolostor előtt megmaradt a démonfal, melynek az volt a szerepe, hogy távol tartsa a démonokat. A kolostortól szép kilátás nyílik a Bogd-hegyre, mely talán a világ első természetvédelmi területe volt: még maga Dzsingisz kán rendelkezett úgy, hogy halál vár arra, aki akár csak egy fűszálat is letép a területen. Talán ennek a szigornak köszönhető, hogy a természet máig érintetlen a hegységben.
Fotó: Dr. Obrusánszky Borbála
A hegy lábánál, az egykori főváros peremén találjuk a mongol egyházfő, a Bogdo palotáját. Régen ez volt Urga keleti negyede. A téli palotaegyüttest a vallási vezető még II. Miklós orosz cártól kapta ajándékba, a nyári palotaépületei hagyományos kínai stílusban épültek. A múzeum ritkasága az a királyi jurta, amely százötven hópárduc bundájából készült, a Bogdo születésnapjára. A mongol történelemben összesen nyolc egyházfőt iktattak be, közülük az első kettő volt mongol, a többi Tibetből jött. Érdekesség, hogy az utolsó Bogdo 1911-1924 között a mongol államfő is volt egyben.
Egy üveg mongol vodka megéri az áldozatot - Lapozzon!
Link
AJÁNLOM AZ OLDALT
" /> 
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum